|
Utazási szerződés
UTAZáSI SZERZoDéS
A KÁRPÁTEURÓPA IDEGENFORGALMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
ÁLTAL SZERVEZETT UTAZÁSOKRA
1. A Kárpáteurópa Idegenforgalmi és Szolgáltató Kft., a továbbiakban Kárpáteurópa által szervezett utazásokra a Polgári Törvénykönyv vonatkozó rendelkezései, az utazási és utazást közvetíto szerzodésrol szóló, többször módosított 281/2008. (XI. 28.) sz. Kormányrendelet és az e szerzodésben foglaltak az irányadók.
2. Az utazás idotartamát, részvételi díját, az egyes részszolgáltatások meghatározását és minoségét jelen szerzodésen kívül a Kárpáteurópa által kiadott utazási tájékoztató és árlista (prospektus), valamint a Kárpáteurópa írásos visszaigazolása, számla tartalmazza. Az utazási tájékoztatóban és árlistában (prospektusban) foglaltak jelen szerzodés elválaszthatatlan részét képezik, különös tekintettel a részvételi díjban figyelembe vett programokra, és a részvételi díjban nem szereplo, külön felszámításra kerülo díjakra (reptéri illeték, üdülohelyi díj stb.) és az általános valamint az egyes utakkal kapcsolatos egyedi tájékoztatásokra. Az utas kijelenti, hogy a jelen szerzodésben foglaltakat, valamint a Kárpáteurópa által kiadott utazási tájékoztatóban és árlistában rögzített részletes feltételeket megismerte, azokat elfogadja és az utazási foglalás visszaigazolásán aláírásával annak elfogadását igazolja. Az e szerzodésben szereplo utazási ajánlatban történt változásról a Kárpáteurópa szóban, igény esetén írásban köteles tájékoztatni az utast.
3. A szerzodo felek tudomásul veszik, hogy jelen szerzodés az utas által megrendelt szolgáltatások a Kárpáteurópa által írásban történt visszaigazolása esetén lép hatályba a visszaigazolás szerinti tartalommal.
4. Az utas az utazási szerzodés aláírásával egyidejuleg foglalót fizet. A megfizetett foglaló garantálja, hogy az ily módon lefoglalt helyeket az utazási iroda más utasnak nem értékesíti. A fizetendo foglaló az utazás részvételi díjának 40 százaléka. A teljes részvételi díj és a megrendelt kapcsolódó szolgáltatások teljes díja megfizetésének határideje az utazás elindulása elott 30 nappal esedékes. Ettol a Kárpáteurópa eltérhet, ha a külföldi közremuködovel kötött szerzodése szigorúbb kötelezettséget ró az utazásszervezore. Az utas tudomásul veszi, hogy a jelzett fizetési határido be nem tartása a már megkötött utazási szerzodés megszunését eredményezi, illetve az nem lép életbe.
5. Az utas az utazási szerzodés szerinti utazásban való részvételi jogát jogosult olyan harmadik személy részére engedményezni, aki megfelel az utazási szerzodésben meghatározott utazási feltételeknek. Az engedményezésrol az utas haladéktalanul köteles az utazásszervezot tájékoztatni. Az engedményezést megelozoen keletkezett szerzodéses kötelezettségekért és az engedményezésbol eredo igazolt többletköltségekért az engedményezo és az engedményes egyetemlegesen felel.
6. A Kárpáteurópa vállalja, hogy a foglaló, illetve a teljes részvételi díj utas által való megfizetését követoen számlát állít ki. A Kárpáteurópa a teljes, az utas által igénybevett, a szerzodésben rögzített szolgáltatások ellenértékérol a szolgáltatás teljesülését követo hónap 20. napjáig végszámlát állít ki. A Kárpáteurópa abban az esetben, ha az utazás a Kárpáteurópa érdekkörében felmerült bármely okból meghiúsul, kötelezettséget vállal arra, hogy az utas által megfizetett részvételi díj teljes összegét az utasnak közvetlenül vagy közvetítoje útján visszatéríti.
7. Forint/devizaárfolyam változás esetén a Kárpáteurópa fenntartja a jogot, hogy a részvételi díjat emelje.
8. A Kárpáteurópa a részvételi díjat az utazás megkezdése elott legkésobb 20 nappal felemelheti. A díjemelés a szállítási költségek (ideértve az üzemanyagköltségeket), az utazási szerzodésben vállalt részszolgáltatásokkal kapcsolatos adó, illeték és egyéb kötelezo terhek (így különösen üdülohelyi díj, horgonyzási díj, repülotéri illeték) vagy deviza forintárfolyamának változása miatt kerülhet sor. Indokát és mértékét a Kárpáteurópa az utassal írásban közli. Az utas által az utazási szerzodés alapján fizetendo teljes díj az utazás megkezdését megelozo 20 napon belül a föntebb említett okok miatt sem emelheto. Ha a részvételi díj emelkedése az eredeti részvételi díj 8 százalékát meghaladja, az utas az utazási szerzodéstol elállhat.
9. Az utazásszervezo legkésobb az utazás megkezdése elott 20 nappal írásban tett nyilatkozattal elállhat az utazási szerzodéstol. Ha az utazásszervezo nem az utas érdekkörében felmerült okból áll el a szerzodéstol,
a, az utas az eredetivel azonos vagy magasabb értéku helyettesíto szolgáltatásra tarthat igényt, ha ennek nyújtására az utazásszervezonek lehetosége van, és
b, ha az a, pont szerinti helyettesíto szolgáltatás nyújtására nem képes, vagy az utas a felkínált helyettesíto szolgáltatást nem fogadja el, az utazásszervezo a teljes befizetett díj visszafizetésére köteles. Ha az a pont szerinti helyettesíto szolgáltatás az eredetinél alacsonyabb értéku, az utazásszervezo köteles a díjkülönbözetet az utasnak megtéríteni. Ha az utazásszervezo nem az utas érdekkörében felmerült okból áll el az utazási szerzodéstol, köteles az utasnak az elállás következtében felmerült kárát megtéríteni, kivéve, ha az utazásszervezo elállására általa nem befolyásolható(ellenorzési körén kívül eso), ésszeruen el nem hárítható olyan külso körülmény miatt – ide nem értve valamely harmadik személy magatartását, illetve a túlfoglalás esetét - került sor, amelyet a szerzodéskötés idején nem látott és ésszeru elvárhatóság mellett nem is láthatott elore (a továbbiakban:vis maior), vagy a jelentkezok száma a meghirdetett legalacsonyabb résztvevoszámot nem éri el (18 fo), és az utazásszervezo elállásáról az utast írásban, az utazási szerzodésben megjelölt idotartamon belül tájékoztatták.
10. Ha az utazásszervezo az utazási szerzodés lényeges feltételét az indulás elott rajta kívül álló okokból kívánja jelentosen módosítani, így különösen, ha a díjemelés mértéke a 8%-ot meghaladja, köteles errol az utast haladéktalanul tájékoztatni. Ebben az esetben az utas elállhat a szerzodéstol, vagy ha elfogadja a változtatásokat a szolgáltatás díja (részvételi díj) e változásokhoz kapcsolódó megváltoztatásával együtt, a felek módosítják a szerzodést. Az utas döntésérol köteles az utazásszervezot haladéktalanul tájékoztatni. Ha az utas fönt meghatározott okból eláll a szerzodéstol, megilletik a 9. pontban meghatározza jogok. Ha az úti cél vagy az ahhoz vezeto útvonal olyan területet érint, amely – az utazási szerzodés megkötését követoen – a külpolitikáért felelos miniszter által vezetett központi államigazgatási szerv honlapján az „utazásra nem javasolt” utazási célországokat és térségeket megjelölo felsorolása felvételére kerül, az utazásszervezo köteles azonos vagy magasabb értéku helyettesíto szolgáltatást nyújtani. Ha helyettesíto szolgáltatás az eredetinél alacsonyabb értéku, az utazásszervezo köteles a díjkülönbözetet az utasnak megtéríteni. Ebben az esetben az utas, ha elfogadja a helyettesíto szolgáltatást, a felek módosíthatják az utazási szerzodést, vagy az utas elállhat a szerzodéstol. Ha az utas a fönt említett okból eláll a szerzodéstol, az utazásszervezo köteles a teljes befizetett díjat visszafizetni.
11. Ha az utas a saját érdekkörében felmerülo okból eláll a szerzodéstol, akkor a részvételi díj biztosítással és stornóbiztosítással csökkentet összegének alapján a következo fizetendo:
az utazás megkezdése elott
60. napig díjmentes
60 - 35. napig a foglaló teljes összege (a részvételi díj 40 %-a)
34 – 14. nap között további 40 % (a részvételi díj 80 %-a)
14-7. nap között további 10 % (a részvételi díj 90%-a)
7 napon belül a részvételi díj 100%-a
12. A Kárpáteurópa utazásszervezo tevékenységével kapcsolatos polgári jogi felelosségi szabályok (Ptk. 399. §) alkalmazása során a sztrájk, a háborús és politikai konfliktus, a közveszély, katasztrófa, terrortámadás, nemzetközi embargó, külföldi hivatalos szervek által bevezetett intézkedések, valamint a légitársaságok által egyoldalúan kikötött és érvényesített felelosségi korlátozások a Ptk. 399. § (1) bekezdésébe tartozó olyan lehetetlenülési oknak minosülnek, amelyért egyik fél sem felelos, s mindkét fél érdekkörén kívül merült fel.
13. A Kárpáteurópa fenntartja a jogot, hogy szükség esetén a lefoglalt szálláshellyel megegyezo kategóriájú szállást biztosítson.
14. Az utazási szerzodésben vállalt szolgáltatás teljesítéséért az utazásszervezo felel. Ha az utazásszervezo a vállalt szolgáltatást nem az utazási szerzodésnek megfeleloen teljesíti, köteles a szolgáltatás díját (a részvételi díj) arányosan leszállítani. Az utazásszervezo nem köteles a szolgáltatás díját (részvételi díjat) leszállítani, ha az utas a szolgáltatást vagy valamely részszolgáltatást saját elhatározásából vagy az érdekkörében felmerült okból nem veszi igénybe. Ha az utazás megkezdését követoen az utazásszervezo az utazási szerzodésben meghatározott szolgáltatás jelentos részét nem tudja teljesíteni, köteles azokat más megfelelo, hasonló értéku részszolgáltatással pótolni. Az utas az utazási szerzodésben vállalt szolgáltatás hibás teljesítése esetén haladéktalanul köteles kifogását az utaskísérovel vagy annak hiányában a helyszíni szolgáltatóval közölni; a közlés késedelmébol eredo kárért felelos. Az utaskíséro köteles gondoskodni a kifogásnak a helyszíni szolgáltatónak történo bejelentésérol. Az utaskíséro az utas bejelentését, illetve annak a helyszíni szolgáltatóval való közlésének tényét köteles jegyzokönyvbe foglalni, és ennek egyik példányát az utasnak átadni. Az utaskíséro köteles az utazásszervezot haladéktalanul tájékoztatni, továbbá a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtenni. Utaskíséro hiányában – ha a helyi szolgáltató a panaszt nem orvosolta- az utas az utazásszervezot, illetve azt az utazásközvetítot köteles tájékozatni, akinél az utazási szerzodést kötötte.
15. Az utazásszervezo felel az utazási szerzodés nem-teljesítésébol vagy hibás teljesítésébol eredo károkért, kivéve, ha a nem teljesítés, illetve a hibás teljesítés sem az o, sem az által igénybe vett közremuködo magatartására nem vezetheto vissza, így különösen
a, ha a szerzodés teljesítésében mutatkozó hiányosságok az utas magatartására vezethetoek vissza,
b, ha a hiba olyan harmadik személy magatartására vezetheto vissza, aki az utazási szerzodésben vállalt szolgáltatás teljesítésével nincs kapcsolatban, és a hibát az utazásszervezo ésszeru elvárhatóság mellett sem láthatta elore, illetve azt nem volt képes elhárítani, vagy
c, vis maior esetén.
16. A Kárpáteurópa a szolgáltatás teljesítéséhez igénybe vett közremuködo magatartásáért úgy felel, mintha maga járt volna el, kivéve, ha a közremuködo felelosségét jogszabályban kihirdetett nemzetközi egyezmény korlátozza.
17. A katalógusban található úgynevezett fakultatív szolgáltatások (programok) tájékoztató jelleguek, azok megrendelése az utazás helyszínén van lehetoség. Ezen szolgáltatások nyújtására az utazásszervezo - közremuködoje útján - csak akkor köteles, ha a fakultatív szolgáltatás (program) teljesítési helyén a teljesítés feltételei adottak (például kirándulás esetén a jelentkezok megfelelo létszáma stb.)
18. A Kárpáteurópa az utast a jelentkezéskor tájékoztatja arról, hogy az utazáshoz szükséges okmányokat (vízum stb.) az utas szerzi be vagy megbízásából az iroda. Az utast tájékoztatja az egyes adatszolgáltatási határidokrol. A határido elmulasztása esetén az utazás az utasnak felróható okból meghiúsultnak tekintheto.
19. Az utas az utazás során köteles az utazásra vonatkozó hatályos (útlevél-, vízum-, vám-, deviza-, egészségügyi- és egyéb) jogszabályokat megtartani. Az utas kötelezettséget vállal arra, hogy útlevele az út indulását követo legalább 6 hónapig érvényes. Ennek elmulasztása vagy megszegése esetén keletkezett károk és többletköltségek az utast terhelik. Amennyiben az utas a jogszabályok megsértése miatt az utazásban nem vehet részt, a Kárpáteurópa jogosult az utassal szemben a teljes részvételi díjat érvényesíteni.
20. Az utazás során az utasnak felróható okból bekövetkezo szerzodött feltételektol eltéro teljesítés esetén az utas kártérítési igénnyel nem léphet fel.
21. Az utazás során az utas által harmadik személynek okozott kárért az utas közvetlenül tartozik felelosséggel.
22. Az utas poggyászának orizetérol, felügyeletérol az utazás során az utas gondoskodik, hacsak azt továbbszállítás vagy megorzés céljából a Kárpáteurópa közremuködoje át nem vette.
23. Az utazási szerzodés elengedhetetlen részét képezik az utasnak átadott aktuális katalógus (amelyben szereplo információk a mérvadóak, a korábban megjelent információs anyagok egyúttal érvényüket veszítik), számla, bevételi bizonylat és un. „utazási szerzodés”.
24. A Kárpáteurópa muködési engedélyének száma: U-000272/2002. Székhely: 1118 Budapest, Rof u. 8. Utazási Iroda: 1036 Budapest, Szépvölgyi út 3/a. Telefon: 06-1-368-6296
Felelosség Biztosító: EuroMondial
25. A Kárpáteurópa által szervezett utazással kapcsolatos minden vitás kérdésben a felek megegyezésre törekednek. Ennek hiányában alávetik magukat a Budai Központi Kerületi Bíróság kizárólagos illetékességének.
Budapest, 2010.
FIGYELEM!
Az utazási szerződés elfogadása a megrendelés részét képezi, amellyel Ön elismeri, hogy azt figyelmesen elolvasta és a benne foglaltakat tudomásul veszi!
UTAZÁSKÉPTELENSÉGRE VONATKOZÓ BIZTOSÍTÁS (EUB2007-11ST)
Jelen általános szerzõdési feltételek (a továbbiakban: biztosítási feltételek) - ellenkezõ megállapodás hiányában - az Európai Utazási Biztosító Zártkörûen Mûködõ Részvénytársasággal (a továbbiakban: Biztosító) a jelen biztosítási feltételekre hivatkozással kötött biztosítási szerzõdésekre (a továbbiakban: biztosítási szerzõdés) hatályosak. Jelen
biztosítási feltételekben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv rendelkezései, valamint a hatályos magyar jogszabályok az irányadóak.
1. Általános rendelkezések
1.1. Fogalmak
(1) Utazási szolgáltatás, - foglalása: utazási szolgáltatásnak minõsülhet a légi, vízi vagy földi utasszállítás, szállás-biztosítás, vagy az ezekhez kapcsolódó kiegészítõ szolgáltatások (pl. idegenvezetés, jármû-bérbeadás), amelyekre vonatkozóan a szolgáltatás megrendelõje és a
szolgáltatást nyújtó jogi személy között írásban utazási szerzõdés jön létre.
(2) Utazási szerzõdés: az utazási szolgáltatásra vonatkozóan a szolgáltató és a szolgáltatást igénybe vevõ fél jogait és kötelezettségeit szabályozó – a hatályos jogszabályoknak megfelelõ – írásos dokumentum, amely tartalmazza különösen a szolgáltatás idõpontját és fõbb jellemzõit, valamint a szerzõdõ feleket szerzõdés-módosítás, illetve útlemondás esetén terhelõ kötelezettségeket.
(3) Utazásszervezõ: az utazási szolgáltatás teljesítését az utazási szerzõdés alapján vállaló személy, amely a hatályos jogszabályok alapján utazásszervezésre vagy a hatályos jogszabályok alapján menetrendszerû légi-, vízi-, vagy szárazföldi közlekedési szolgáltatás nyújtására jogosult.
(4) Utazásközvetítõ: az utazási szolgáltatást az utazásszervezõvel kötött írásos megállapodás alapján értékesítõ személy, aki a hatályos jogszabályok szerint ilyen tevékenység folytatására jogosult.
(5) Utas: az utazási szolgáltatást az utazási szerzõdésben foglaltak alapján igénybe vevõ vagy igénybe venni szándékozó személy.
(6) Utazási szerzõdés szerzõdõje: az a személy, aki az utazásszervezõvel az utazási szolgáltatásra vonatkozóan az utazási szerzõdést megköti, és a szolgáltatás díját az utazásszervezõ felé megfizeti.
(7) Kötbér: az az összeg, amely az utazási szerzõdésnek megfelelõen az utazási szerzõdés szerzõdõjét terheli, amennyiben az õ érdekkörében felmerült okból nem kívánja igénybe venni az eredetileg meghatározott idõpontban az adott utazási szolgáltatást.
(8) Sürgõsségi ellátás: az a hiteles orvosi dokumentációval igazolt orvosi ellátás, amelyet az alábbi okok valamelyike miatt vesz igénybe az adott személy:
(a) amennyiben az azonnali orvosi ellátás elmaradása elõreláthatóan az adott személy életét, illetve testi épségét veszélyeztetné, vagy az adott személy egészségében, illetve testi épségében helyrehozhatatlan károsodást okozna,
(b) amennyiben az adott személy betegségének tünetei (eszméletvesztés, vérzés, heveny fertõzõ megbetegedés, magas láz, hányás, stb.) alapján azonnali orvosi ellátásra szorul,
(c) amennyiben az adott személy a biztosítás hatálya alatt hirtelen bekövetkezett súlyos
egészségkárosodása miatt azonnali orvosi ellátásra szorul,
(d) baleset folytán azonnali orvosi ellátásra szorul.
(9) A baleset és a közlekedési baleset fogalma:
(a) Jelen általános feltételek szempontjából balesetnek minõsül (baleseti esemény) az a hirtelen fellépõ, egyszeri, külsõ fizikai és/vagy kémiai behatás, amely az adott személy akaratától függetlenül a kockázatviselés tartama alatt éri és a biztosítás tartama alatt szakorvosilag igazolt olyan anatómiai károsodást okoz, amely akut módon célirányos gyógyító beavatkozást indokol.
(b) Jelen feltételek szempontjából nem minõsül balesetnek:
(a) a gyermekbénulás és a kullancscsípés következtében kialakuló agyburok-, és/vagy agyvelõgyulladás,
(b) a veszettség,
(c) a tetanuszfertõzés,
(d) az ember vagy állat vagy egyéb élõlény által terjesztett bármely fertõzés még abban az esetben sem, ha balesetszerû fizikális ok váltja ki,
(e) a fagyás, a napszúrás, a megemelés, és a hõguta,
(f) a foglalkozási betegség (ártalom),
(g) anatómiai képlet igazolt friss sérülésével nem járó, akut nyílt mûtéti beavatkozást nem igénylõ úgynevezett rándulásos balesetek,
(h) porckorongsérv és egyéb sérvesedési megbetegedések,
(i) ahol a friss baleseti eseménnyel közvetlen okozati összefüggésben anatómiai elváltozás a rendelkezésre álló orvosi iratok alapján nem állapítható meg.
(c) Jelen általános feltételek alkalmazásában közlekedési balesetnek minõsül az adott személyt ért, rendõrségi jegyzõkönyvvel dokumentált baleset abban az esetben, ha az adott személy gyalogosként, jármû vezetõjeként, vagy utasaként szenved balesetet.
(d) Jelen általános feltételek alkalmazásában nem minõsül közlekedési balesetnek:
(a) a gyalogost érõ olyan baleset, amelynek bekövetkeztében semmilyen mozgó jármû nem hatott közre,
(b) a jármû utasát ért olyan baleset, amely nem a jármû, vagy más jármû haladásával, illetve megállásával összefüggésben következett be.
(10) Az orvos és az orvosi ellátás fogalma
(a) Jelen általános feltételek szempontjából orvosnak minõsül az adott gyógykezelés jellegéhez szükséges szaktudást igazoló humán orvosi diplomával rendelkezõ és az ellátás helyének hatósági elõírásai szerint orvosnak minõsülõ személy, aki az adott típusú egészségügyi ellátás végzéséhez a szükséges – az ellátás helyén illetékes hatóság és/vagy
szakmai felügyelet által kiállított – hatósági engedélyekkel rendelkezik és az ellátás helyén az orvosokra vonatkozó országos nyilvántartásban szerepel. Jelen feltételek vonatkozásában nem minõsül orvosnak a kezelt hozzátartozója, abban az esetben sem, ha az elõbbi feltételeknek
megfelel.
(b) Orvosi ellátásnak minõsül az orvos által végzett egészségügyi ellátás.
(11) Közeli hozzátartozó
Jelen feltételek alkalmazásában közeli hozzátartozó a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és nevelt gyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelõszülõ, valamint a testvér.
(12) Kötbérsáv
Az utazási szerzõdésben megállapított, az utazás tervezett megkezdésének idõpontját megelõzõ idõszak, amelynek tartama alatt az utazási szerzõdés szerzõdõjét útlemondás esetén az utazási szerzõdésben foglaltak szerinti kötbérfizetési kötelezettség terheli.
1.2. A biztosítási szerzõdés alanyai (a Biztosító, a Szerzõdõ, a Biztosított és a Kedvezményezett)
(1) A Biztosító: az a jogi személy, amely a biztosítási díj ellenében a biztosítási kockázatot viseli és a jogalap fennállása esetén a biztosítási szerzõdésben meghatározott szolgáltatások
teljesítésére kötelezettséget vállal.
(2) Szerzõdõ: az utazásszervezõ, Kárpáteurópa Utazási Iroda Kft.
(3) Biztosított: az utazási szerzõdésben utasként megjelölt természetes személy, akinek a nevére lefoglalt utazási szolgáltatásra vonatkozóan a biztosítási szerzõdés létrejön.
(4) Kedvezményezett: az a személy, aki a biztosítási szolgáltatásra jogosult. A biztosítási szerzõdés kedvezményezettje az utazási szerzõdés alapján az adott utazási szolgáltatás díját megfizetõ természetes vagy jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkezõ gazdasági társaság.
(5) Amennyiben a Kedvezményezett természetes személy, akkor halála esetén a Kedvezményezett az örököse.
1.3. A biztosítási szerzõdés létrejötte (a biztosítási szerzõdés megkötése)
A biztosítási szerzõdés a Szerzõdõ és a Biztosító által történõ aláírással egyidejûleg jött létre.
1.4. A szerzõdés hatálybalépése, a kockázatviselés kezdete
(1) A biztosítási szerzõdés az egyes biztosítottak vonatkozásában az utazási szerzõdés létrejöttével egyidejûleg, de leghamarabb az utazási szerzõdésben megállapított – útlemondás esetére vonatkozó – kötbérsáv elsõ napján lép hatályba, feltéve hogy az utazási díj vagy az utazási szerzõdésben meghatározott elõleg megfizetése az utazásszervezõ vagy megbízottja felé ezzel egyidejûleg megtörtént.
A Biztosító kockázatviselése a kockázatviselés elsõ napján kizárólag baleseti eseményekre terjed ki. A biztosítási idõszak a hatálybalépéstõl az utazási szerzõdésben az utazási szolgáltatás igénybevételének kezdeti idõpontjaként megadott idõpontig tart, feltéve, hogy a biztosítási díjat maradéktalanul megfizették. Amennyiben az utazási szolgáltatás igénybevételének kezdete az utazási szerzõdésben vagy annak bármely mellékletében óra, perc pontossággal nincs meghatározva, abban az esetben a biztosítási szerzõdés hatálya a szolgáltatás igénybevételének elsõ napjának 12. órájáig tart.
(2) A tervezett indulási idõpontot megelõzõ 2 naptári napban történt foglalás esetén a Biztosító kockázatviselése kizárólag baleseti eseményekre és halálesetre terjed ki.
(3) A Biztosító kockázatviselése a szerzõdés hatálybalépésének idõpontjában kezdõdik meg.
1.5. A szerzõdés megszûnése
A szerzõdés megszûnik az utazásképtelenségre vonatkozó biztosítási szerzõdés hatályának
végével.
1.6. A biztosítás területi hatálya
A biztosítási szerzõdés hatálya a világ összes országára kiterjed.
2. A szerzõdés alanyainak jogai és kötelezettségei
2.1. Adatvédelem, titoktartási kötelezettség
(1) A Biztosító köteles a tudomására jutott adatokat biztosítási titokként kezelni és idõbeli korlátozás nélkül megtartani.
(2) A létrejött szerzõdéssel kapcsolatos valamennyi irat a Biztosító birtokában marad.
2.2. A Biztosított kármegelõzési és kárenyhítési kötelezettsége
(1) A Biztosított és a Kedvezményezett köteles bármely tevékenységének végzése során az általában elvárható gondossággal eljárni.
(2) A Biztosítottnak és/vagy a Kedvezményezettnek baleset bekövetkezésekor vagy betegség tüneteinek jelentkezésekor haladéktalanul orvosi segítséget kell igénybe vennie, és az orvosi
kezelést a gyógyító eljárás befejezéséig folytatnia kell.
2.3. A Biztosító ellenõrzési joga
Amennyiben az utazásképtelenség oka baleset vagy betegség, akkor a Biztosítónak jogában áll az utazásképtelenség fennállásának tényét a Biztosító által megbízott orvos szakértõ – személyes vizsgálat alapján adott – szakvéleménye alapján megállapítani.
A Biztosított vagy az utazásképtelenség okaként megjelölt személy köteles a Biztosító által megjelölt idõpontban az orvosi vizsgálat elvégzése céljából rendelkezésre állni. A Biztosító kérése alapján elvégzett orvosi vizsgálat költségei (kizárólag az orvos munkadíja, az esetleges vizsgálatok és a vizsgált személy utazási költségei) a Biztosítót terhelik.
3. A biztosítási díj
3.1. A biztosítási díj megállapítása
A biztosítási díj a Biztosító kockázatviselésének ellenértéke. A biztosítási díj összegét az utazásszervezõ által a biztosítási díjra vonatkozóan kiállított számla tartalmazza.
3.2. A biztosítási díj fizetése
A biztosítási szerzõdés egyszeri díjú. A díj fizetésének esedékességérõl a biztosítási szerzõdés rendelkezik.
3.3. Díjvisszatérítés
A biztosítási szerzõdés hatályának kezdetét követõen a Biztosító nem vállalja a biztosítási díj visszatérítését.
4. Biztosítási esemény
4.1.Biztosítási eseménynek minõsül, ha a Biztosító kockázatviselésének idõtartama alatt a Biztosított utazásképtelenné válik. A Biztosított a biztosítás szempontjából utazásképtelennek minõsül, ha a tervezett utazási szolgáltatást – amelyre a biztosítási szerzõdés vonatkozik – a
következõ okok bármelyike miatt nem tudja megkezdeni:
(a) a Biztosított olyan – elõzmények nélkül hirtelen fellépõ – betegsége, balesete, amely miatt a Biztosított indokoltan sürgõsségi orvosi ellátásban részesül,
(b) a Biztosított halála,
(c) a Biztosított közeli hozzátartozójának (Általános rendelkezések 1.1.(11) pont szerint) vagy élettársának vagy szintén az adott szerzõdés keretében biztosítottnak minõsülõ házastársa illetve élettársa közeli hozzátartozójának elõzmények nélkül fellépõ olyan betegsége vagy balesete, amely miatt az adott személy indokoltan sürgõsségi orvosi
ellátásban részesül, és ezzel összefüggésben a Biztosított magyarországi jelenléte feltétlenül szükséges,
(d) a Biztosított közeli hozzátartozójának vagy házastársa illetve élettársa közeli hozzátartozójának halála az utazási szolgáltatás kezdetét megelõzõ 60 napon belül,
(e) ha az utazási szerzõdés megkötése a Biztosítottal együtt összesen két személy részére történt(amennyiben a két személy az utazási szerzõdés alapján egyértelmûen azonosítható), és a másik biztosított személy is rendelkezik érvényes biztosítási szerzõdéssel, a másik személy elõzmények nélkül fellépõ olyan betegsége vagy balesete,
amely miatt az adott személy indokoltan sürgõsségi ellátásban részesül vagy az adott személy halála,
(f) a Biztosított vagyontárgyában tûz, elemi kár, vagy harmadik személy bûncselekménye által okozott káresemény miatt a Biztosított magyarországi jelenléte az utazás tervezett idõpontjában mindenképpen szükséges,
(g) a Biztosított útlevelét és/vagy személyi igazolványát, jogosítványát vagy a tulajdonában lévõ gépjármû forgalmi engedélyét – amennyiben annak megléte az utazási szolgáltatás igénybevételének feltétele – az utazást megelõzõen jogellenesen eltulajdonítják, és annak pótlása az utazás kezdetéig – gyorsított eljárás keretében sem – lehetséges.
4.2. Nem jelent utazásképtelenséget, ha az utas kötbérfizetési kötelezettsége amiatt keletkezik, hogy idõjárási körülmények vagy természeti csapások miatt lemondja az utazást vagy emiatt lemondás nélkül nem jelenik meg az utazáson.
5. A Biztosító szolgáltatása
(1) A Biztosító a biztosítási szerzõdés alapján, a biztosítási esemény bekövetkezését és bejelentését követõen, a jogalap fennállása esetén megtéríti az utazásszervezõ által, az utazási szerzõdésnek megfelelõen a Szerzõdõ részére – az utazási szerzõdés feltételeinek megfelelõen
– kötbérként leszámlázott, és az utazásszervezõ felé legkésõbb az utazási szolgáltatás kezdeti idõpontját megelõzõen igazoltan megfizetett összegnek, az 5.(4) bekezdésben található táblázatban megadott mértékû önrészesedéssel és a biztosítási díjjal (utazási díj 2%) csökkentett részét, biztosítottanként és biztosítási eseményenként legfeljebb jelen pont (4) és
(6) bekezdésében meghatározott maximális biztosítási összeghatárig.
(a) Amennyiben az utazás ellenértékét részben vagy egészben utazási utalvánnyal vagy üdülési csekkel egyenlítették ki, a Biztosító a felhasználni kívánttal azonos értékû utazási utalványt, illetve üdülési csekket biztosít a Kedvezményezett számára.
(2) A Biztosító szolgáltatása szempontjából az utazásképtelenség kezdete és az utazás megkezdésének tervezett idõpontja közötti idõtartam az irányadó.
(3) A Biztosító az utazásképtelenség kezdetének az útlemondás napját, de legkésõbb az utazásképtelenség okának ismertté válását követõ elsõ munkanapot tekinti, és legfeljebb az utazási szerzõdés szerzõdõjét ezen idõpontban terhelõ kötbér-fizetési kötelezettségnek megfelelõen vállalja a szolgáltatás teljesítését.
(4) A biztosító szolgáltatása szempontjából az alábbi táblázat az irányadó:
Szolgáltatási táblázat A Biztosító szolgáltatásai: A szolgáltatások maximális összege (HUF)
a) a maximális biztosítási összeg foglalásonként és biztosítási eseményenként: 1 000 000,-
a) maximális biztosítási összeg biztosítottanként: 200 000,-
b) a kedvezményezettet terhelõ önrészesedés a biztosító által térítendõ összeg százalékában: 20 %
c) a kedvezményezettet terhelõ önrészesedés minimális összege (biztosítottanként): 10 000,-
(5) A Biztosító szolgáltatása nem terjed ki a nem az utazási szerzõdés szerinti kötbérfizetési kötelezettség alapján keletkezett költségekre (például: kezelési költség).
(6) Egy biztosítási eseménnyel összefüggésben a Biztosító összes szerzõdéses kötelezettségének felsõ határa legfeljebb 300 millió forint, függetlenül az adott esemény által érintett szerzõdések számától, valamint az egyes szerzõdésekben biztosítottanként illetve eseményenként meghatározott szolgáltatási összegektõl.
(7) A kapcsolattartás nyelve
A Biztosító a Biztosítottal illetve a Biztosított megbízásában eljáró személlyel történõ kapcsolattartást magyar vagy angol nyelven vállalja. Vitás esetben a magyar nyelven tett nyilatkozatok az irányadóak.
6. A Biztosító teljesítésének feltételei
6.1. A biztosítási esemény bejelentésének határideje
(1) A Biztosító csak abban az esetben vállalja a szolgáltatások teljesítését, amennyiben az utazási szolgáltatás lemondása az utazásszervezõ felé, és ezzel egyidejûleg a szolgáltatási igény írásos bejelentése a Biztosító felé a biztosítási esemény bekövetkezését követõen haladéktalanul, de legfeljebb egy munkanapon belül megtörténik.
a) A Biztosító felé történõ bejelentés a következõ módokon történhet:
- írásban benyújtva az EUB Ügyfélszolgálat 1132 Budapest, Váci út 36-38. címen lévõ irodájában a biztosító munkatársa felé (Nyitva tartás: hétfõtõl péntekig 8-17 h,
pénteken: 8-14:30 h),
- faxon a 452-3312 faxszámra elküldve,
- E-mail-en a karrendezes@eub.hu E-mail címre megküldve.
b) A Biztosító felé történõ bejelentésnek tartalmaznia kell:
- a lemondott utazási szolgáltatás idõpontját
- az utazási szerzõdés szerzõdõjének nevét és címét,
- az utazásképtelenség okát pontosan meghatározva,
- ha az utazásképtelenség oka valamely személy betegsége vagy balesete, akkor a beteg vagy balesetet szenvedett személy nevét, címét , telefonszámát – ahol a bejelentést követõ 5 napon belül bármikor elérhetõ.
(2) Abban az esetben, ha a szolgáltatási igény bejelentése a Biztosító felé a fentieknek megfelelõen nem történt meg, a Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól.
6.2. A teljesítéshez szükséges dokumentumok
A biztosítási eseményre vonatkozó bejelentés során be kell nyújtani:
- az utazási szerzõdést,
- az utazásszervezõ által az utazási szolgáltatás lefoglalását visszaigazoló dokumentumot, amely tartalmazza az utazási szolgáltatás jellegét és idõpontját, a résztvevõ utasok nevét,
- az utazásszervezõ által a lefoglalt utazási szolgáltatás ellenértékére vonatkozóan kiállított számlát,
- azt a bizonylatot, amely igazolja, hogy az utazási szerzõdés szerzõdõje az utazási szolgáltatás ellenértékét az utazásszervezõ, illetve az utazásközvetítõ felé megfizette,
- az utazásszervezõ által az utazási szolgáltatás lemondásáról kiállított lemondási költségekrõl szóló (kötbér) számlát, amely tartalmazza az igénybe nem vett szolgáltatás idõpontját, a lemondott Biztosítottak és a szolgáltatás azonosítására szolgáló adatokat, a kötbér összegét, és
a lemondás idõpontját,
- az ügyfél által az utazásszervezõ iroda felé írásban benyújtott lemondást az utazási szolgáltatásról,
- az igénybe nem vett szolgáltatásra vonatkozóan az utazásszervezõ által kiállított sértetlen és hiánytalan utalványt (vo cher) vagy/és repülõjegyet,
- a kedvezményezett által aláírt, hiánytalanul kitöltött szolgáltatási igénybejelentõt,
- háziorvosi, szakorvosi, vagy kórházi igazolást, melynek tartalmaznia kell az alábbi adatokat:
- elvégzett vizsgálatok, diagnózis, javasolt kezelés,
- idült (krónikus) betegség esetén: az észlelt tünetek miben térnek el a beteg elõzõ állapotához képest, az adott betegséggel összefüggésben a foglalást megelõzõ egy évben az adott személy mikor járt orvosnál, milyen panaszokkal és milyen kezelést kapott (orvosi ellátásokra vonatkozó teljeskörû orvosi dokumentáció, orvosi napló másolata és vizsgálati leletek),
- az orvosi vizsgálat idõpontjában elõreláthatóan mikorra várható a beteg állapotában olyan javulás, hogy az adott utazáson való részvételre – orvosi szempontból – alkalmassá válik,
- orvosi naplószám, vagy számítógépes adatrögzítés esetén a kezeléssel kapcsolatos adatok kinyomtatva,
- dátum, az orvos pecsétszáma és munkahelyi azonosító megnevezése,
- magánellátás esetén az ellátás ellenértékeként fizetett díjról kiállított számlabizonylat,
- halotti anyakönyvi kivonatot,
- a Kedvezményezetti jogosultságot igazoló jogerõs hagyatékátadó végzés, vagy annak olyan kivonatos másolatát illetve kiadmányát, amely egyértelmûen tartalmazza az örökös(ök) megjelölését, és a közjegyzõ adatait, illetve öröklési bizonyítványt,
- a Biztosított vagyontárgyát érintõ kár esetén a kár bekövetkezését, mértékét és a káresemény körülményeit dokumentáló rendõrségi, tûzoltósági, vagy/és biztosítói igazolást,
- közlekedési baleset esetén, a baleset körülményeit tisztázó közlekedésrendészeti / bírósági határozatot,
- amennyiben az utazásképtelenség oka valamely személy betegsége vagy balesete, akkor az adott személy – vagy arra jogosult hozzátartozójának – nyilatkozatát arról, hogy felmenti a kezelését végzõ orvosokat és egészségügyi intézményeket a biztosító szolgáltatásának
elbírálásához szükséges adatok tekintetében a titoktartási kötelezettségük alól,
- dokumentumok eltulajdonítása esetén a rendõrségen tett bejelentés jegyzõkönyvét.
6.3. A kárbejelentés helye
A Biztosító írásos és személyes kárbejelentéseket fogadó irodájának címe: 1132 Budapest, Váci út 36-38., (tel.: (1) 452-35-80, fax: (1) 452-33-12).
6.4. A Biztosító teljesítésének esedékessége
(1) A Biztosító a biztosítási szerzõdés alapján kötelezettséget vállal a 5.(4) bekezdésben található Szolgáltatás-táblázatban meghatározott feltételekkel a szolgáltatás teljesítésére, amennyiben a biztosítási szerzõdésben definiált kockázatviselés idõtartama alatt biztosítási esemény
következik be és a jogalap fennáll.
(2) A Biztosító a hozzá bejelentett szolgáltatási igényt az annak elbírálásához szükséges valamennyi okmány beérkezését követõ 15 napon belül teljesíti.
(3) Abban az esetben, ha a Biztosító által kért dokumentumokat felhívás ellenére sem, vagy újból hiányosan nyújtják be, a Biztosító a szolgáltatási igényt elutasíthatja, illetõleg azt a rendelkezésre álló dokumentumok alapján bírálja el.
7. A Biztosító mentesülése a szolgáltatás teljesítése alól
(1) A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben bizonyítja, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított jogellenesen, szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozta.
(2) A Biztosított súlyosan gondatlanul jár el különösen, ha:
(a) a biztosítási esemény bekövetkezése idején alkoholos állapotban volt. Ha történt véralkohol vizsgálat, alkoholos állapotnak tekintendõ a 0,8 ‰-et meghaladó mértékû véralkohol koncentráció,
(b) a biztosítási esemény az alábbiakban felsorolt anyagok fogyasztásával összefüggésben következik be, kivéve ha azokat a kezelõorvos elõírására, az elõírásnak megfelelõen alkalmazták:
- kábítószer,
- kábító hatású anyag,
- gyógyszer.
(c) A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975.(II.5) KPM-BM együttes rendeletben (KRESZ) meghatározott a jármûvezetés személyi feltételeinek vagy a jármûvek közlekedésben való részvételének a feltételeiben felsoroltaknak nem tett eleget (például: olyan gépjármûvet vezetett, amelynek nem volt érvényes forgalmi engedélye, vagy amelynek vezetéséhez szükséges érvényes vezetõi engedéllyel nem rendelkezett stb.)
(d) ha a Biztosított egy adott közlekedési baleset bekövetkezésekor legalább két közlekedésrendészeti jogszabályt megszegett,
(3) Mentesül a Biztosító a biztosítási összeg kifizetése alól, amennyiben a Biztosított kármegelõzési és kárenyhítési kötelezettségeinek nem tett eleget.
(4) A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól abban az esetben, ha az utazási szolgáltatás lemondására vonatkozó igényét az utazási szerzõdés szerzõdõje vagy a Biztosított vagy a Kedvezményezett nem jelezte írásban az utazásszervezõ és a biztosító felé legkésõbb az
utazásképtelenség bekövetkezését követõ elsõ munkanapon.
(5) A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól abban az esetben, ha a Biztosított vagy az utazásképtelenség okaként megjelölt személy a Biztosító ellenõrzési jogának gyakorlásában nem mûködik közre, a Biztosító által elõírt vizsgálaton nem vesz részt.
(6) A Biztosító mentesül a szolgáltatások teljesítése alól abban az esetben, ha a bejelentés során tett nyilatkozatok, és a hivatalos dokumentumok tartalma eltér egymástól, és emiatt lényeges körülmények ideríthetetlenné válnak.
(7) A Biztosító mentesül a szolgáltatások teljesítése alól, amennyiben az arra illetékes hatóság az utazás során érintett valamely országba történõ beutazáshoz szükséges engedély kiadását megtagadja, vagy az utazási szolgáltatás tervezett kezdetéig nem teljesíti, illetve a Biztosított az utazáshoz szükséges személyi iratokkal az utazás tervezett kezdetekor nem rendelkezik,
vagy ezek érvénytelenek (kivéve a 4.1.(g) bekezdés szerint).
(8) A Biztosító mentesül a szolgáltatások teljesítése alól, amennyiben az utazási szerzõdés alapján esedékes utazási díj megfizetése az utazásszervezõ felé legkésõbb az utazás kezdõ napjáig nem történt meg.
8. A kockázatviselésbõl kizárt események
(1) A Biztosító kockázatviselése nem terjed ki azokra az eseményekre, amelyek oka egészben vagy részben:
(a) kóros elmeállapot,
(b) ionizáló sugárzás,
(c) nukleáris energia,
(d) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekedetei, zavargások, kormány elleni puccs vagy puccskísérlet, zendülés, polgárháború, forradalom, lázadás, tüntetés, felvonulás, sztrájk, terrorcselekmény, munkahelyi rendbontás, határvillongások, felkelés,
(e) a Biztosított vagy Kedvezményezett öngyilkossága vagy öngyilkossági kísérlete,
(f) szenvedélybetegségek, valamint gyógyszer-, alkohol-, drog elvonásával összefüggésbe hozható események.
Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minõsül, különösen az olyan erõszakos, erõszakkal fenyegetõ, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok
mellett foglal állást vagy valamely kormány befolyásolására vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas.
(2) A Biztosító kockázatviselése nem terjed ki:
(a) repülõtéri illeték összegére,
(b) fakultatív programok, szolgáltatások költségeire,
(c) következményi károkra,
(d) nem vagyoni károkra,
(e) azokra az eseményekre, amelyek azzal összefüggésben következtek be, hogy sporttevékenység folytatása során a Biztosított vagy a Kedvezményezett a szükséges védõfelszereléseket nem használta vagy az adott sportágra vonatkozóan általánosan elfogadott szabályokat nem tartotta be,
(f) azokra az eseményekre, amelyek azzal összefüggésben következtek be, hogy a Biztosított nem tartotta be az általa végzett tevékenységre vonatkozó – a tevékenység végzésének helye szerint illetékes – hatóság vagy az adott létesítmény üzemeltetõjének elõírásait.
(3) A Biztosító kockázatviselése nem terjed ki azokra a megbetegedésekre vagy balesetekre:
(a) amelyek oka egészben vagy részben a biztosítás kezdete, illetve az utazási szolgáltatás foglalása elõtt fennálló egészségi állapot (pl. betegség, panasz, tünet),
(b) melyekkel a Biztosított vagy a Kedvezményezett a kockázatviselés kezdetét vagy az utazási szerzõdés megkötését megelõzõ hat hónapon belül orvosi kezelés alatt állt, vagy ez orvosi szempontból szükséges lett volna.
(4) A kockázatviselés nem terjed ki továbbá olyan utazásképtelenségre, melynek oka:
(a) pszichiátriai és pszichés megbetegedések,
(b) kontrollvizsgálat, utókezelés,
(c) fizioterápiás kezelés, akupunktúra, természetgyógyász által nyújtott kezelés, gyógytorna,
(d) szexuális úton terjedõ betegségek, szerzett immunhiányos betegségek (pl. AIDS), illetve ezzel összefüggõ betegségek,
(e) terhesség vagy annak szokásos terhességi tünetei.
(5) A Biztosító kockázatviselése nem terjed ki olyan eseményekre amelyek, okozati összefüggésben állnak versenyszerû sportolás, vagy edzés közben bekövetkezett eseménnyel. Versenyszerû sportolásnak minõsül bármely sporttevékenység amennyiben a Biztosított hivatásos vagy nem hivatásos sportolóként versenyen (például: bajnokságon, meccsen) indulóként részt vesz, függetlenül a verseny jellegétõl.
9. Eljárás véleménykülönbség esetén
Amennyiben a szolgáltatási igény elõterjesztõje nem ért egyet a Biztosító által a szolgáltatási igény elbírálása során hozott döntéssel, kérheti felülbírálását. Az erre vonatkozó igényét a szolgáltatási igény elõterjesztõje köteles a Biztosítótól kapott szolgáltatási összeg vagy a szolgáltatási igény elutasításáról tájékoztató levél kézhezvételétõl számított 60 napon belül
írásban benyújtani a Biztosító felé.
10. A panaszok bejelentése, panaszfórum
(1) A szerzõdéssel kapcsolatban felmerült panaszokat írásban, a Biztosítónál lehet bejelenteni: Európai Utazási Biztosító Zrt., Ügyfélszolgálat, 1132 Budapest, Váci út 36-38.
(2) A Biztosító köteles a panaszokat, bejelentéseket kivizsgálni, és vizsgálata eredményérõl a panaszosnak - a levél Biztosítóhoz való beérkezését követõ - 30 napon belül (elutasítás esetén
15 napon belül) írásban tájékoztatást adni.
(3) A fogyasztóvédelmi törvény értelmében a panaszok rendezéséhez békéltetõ testület segítsége is igénybe vehetõ, például: Budapesti Békéltetõ Testület (www.bkik.hu tel: 488-2131, fax: 488-2186, e-mail: bekelteto.testulet@bkik.hu, levelezési cím: 1253 Budapest, pf.: 10, 1016 Budapest, Krisztina krt. 99 BKIK Székház 107-es szoba), bõvebb címlista:
www.feosz.hu
(4) A Biztosító felügyeleti szerve a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (cím: 1013 Budapest, Krisztina krt. 39.).
(5) A biztosítási szolgáltatásokra vonatkozó peres ügyekben kizárólag a Pesti Központi Kerületi Bíróság illetékes. Amennyiben a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény az eljárást a megyei bíróság hatáskörébe utalja, azon esetekben a Fõvárosi Bíróság az illetékes.
11. Elévülési idõ
A szerzõdés alapján érvényesíthetõ igények elévülési ideje a biztosítási esemény bekövetkeztének napjától számított 2 év. Amennyiben a biztosítási esemény bejelentése ezen idõtartamon belül megtörtént, akkor az elévülési idõ a Biztosító és a Szerzõdõ, vagy a Biztosított vagy egyéb jogosult között tett utolsó jognyilatkozat átvételi idõpontját (lásd 12.1.
bekezdés) követõ 2 év.
12. Egyéb rendelkezések
12.1. A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) hatályosságának feltételei
(1) A Biztosító a hozzá eljuttatott ajánlatokat, jognyilatkozatokat, bejelentéseket csak akkor köteles hatályosnak tekinteni, ha azokat írásban juttatták el hozzá. A Biztosító nyilatkozatait szintén írásban juttatja el a szerzõdésben érdekelt személyeknek.
(2) Amennyiben a Biztosító a jognyilatkozatot a Szerzõdõnek, a Biztosítottnak vagy egyéb jogosultnak az általa ismert utolsó címére ajánlott levélben küldi, az abban az idõpontban tekintendõ megérkezettnek, amikor azt a címzés helyén átvették. Amennyiben a Biztosító által küldött jognyilatkozatot a címzett nem veszi át, akkor a levél Biztosító által történt postára adásának idõpontját követõ 8. nap tekintendõ az átvétel idõpontjának.
Európai Utazási Biztosító Zrt.
ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ
Az Európai Utazási Biztosító Zártkörûen Mûködõ Részvénytársaság 1997. január 1-jén kezdte
meg mûködését a magyar biztosítási piacon.
Székhelye: 1132 Budapest, Váci út 36-38. Telefon: (36-1) 452-3580, fax: 452-3312.
Cégjegyzékszám: 01-10-043228, Fõvárosi Bíróság mint Cégbíróság
A társaság alaptõkéje: 400.000.000 Ft
A társaság tulajdonosai:
Generali-Providencia Zrt. 61 %
Europäische Reiseversicherung AG, München 26 %
Europäische Reiseversicherung AG, Bécs 13 %
Kérjük, hogy az Ön által választott biztosítási módozatokra vonatkozó biztosítási feltételeket gondosan tanulmányozza át. Felhívjuk szíves figyelmét arra is, hogy a tárgyi biztosítási feltételek az Ön biztosítási szerzõdésének szerves részét képezik, mivel ezek tartalmazzák a
megkötendõ biztosítási szerzõdés jellemzõit, a szerzõdõ felek jogait és kötelezettségeit.
Kérjük, hogy a biztosítási szerzõdést csak ezek átvétele és gondos áttanulmányozása után szíveskedjék aláírni. Amennyiben a megkötendõ szerzõdéssel kapcsolatosan bármilyen kérdése van, biztosításközvetítõje szívesen és bármikor áll rendelkezésére.
Tájékoztatjuk Önt arról, hogy amennyiben a már megkötött biztosítási szerzõdésével kapcsolatban bármilyen jellegû kérdése, problémája van, biztosításközvetítõje vagy ügyfélszolgálatunk – amelynek címe: 1132 Budapest, Váci út 36-38. (bejárat a Csanády u.
felõl) hétfõtõl csütörtökig 8:00 - 17:00 óra között, pénteken 8:00 - 14:30 óra között az (1) 452-3580 telefonszámon szívesen áll az Ön rendelkezésére. További információhoz juthat a www. eub.hu címen is. A biztosító felügyeleti szerve: Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (1013 Budapest, Krisztina krt. 39.).
A fogyasztói jogokkal, azok érvényesítésével, valamint a fogyasztóvédelem
intézményrendszerével kapcsolatos legalapvetõbb szabályokat a fogyasztóvédelemrõl szóló 1997. évi CLV. törvény tartalmazza.
A fogyasztóvédelem országos hatáskörrel rendelkezõ, a fõvárosi és megyei fogyasztóvédelmi felügyelõségek szakmai irányítását is ellátó központi szerve: Fogyasztóvédelmi Fõfelügyelõség (1088 Budapest, József krt. 6.).
A biztosítási szerzõdés megkötésével és teljesítésével összefüggõ esetleges fogyasztói jogviták bírósági eljáráson kívüli rendezése érdekében kérelmet terjeszthet elõ a lakóhelye, ennek hiányában a tartózkodási helye szerint illetékes békéltetõ testületnél. A testület eljárása megindításának feltétele, hogy a fogyasztó a Biztosító társasággal közvetlenül megkísérelje a panaszügy rendezését.
A fogyasztó a biztosítási szerzõdésbõl eredõ igényét közvetlenül bírói úton is érvényesítheti.
A bírósági eljárásra a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény rendelkezései irányadóak.
Tájékoztatjuk Önt arról is, hogy biztosítótársaságunknál biztosítási díj megfizetése ellenében van lehetõség arra, hogy jogvédelmi biztosítást kössön. Ennek feltételeit kérjük, hogy figyelmesen tanulmányozza át az EUB2007-07U1 jelû Utasbiztosítási Feltételekben.
Értesítjük arról, hogy Társaságunk a biztosított (szerzõdõ, kedvezményezett, károsult) minden adatát biztosítási titokként kezeli, és azt csak az érintett beleegyezésével adja ki harmadik személynek. Egyben tájékoztatjuk, hogy a biztosítási titkot képezõ adatok csupán a
biztosítókról és a biztosítási tevékenységrõl szóló 2003. évi LX. törvényben tételesen felsorolt esetekben és meghatározott szerveknek szolgáltatható ki. Ezek:
a.) a feladatkörében eljáró felügyelet,
b.) ügyészség és nyomozó hatóság, folyamatban lévõ büntetõeljárás keretében eljárva,
c.) büntetõ-, polgári-, felszámolási vagy csõdeljárásban részt vevõ bíróság, ill. a végrehajtási ügyben eljáró önálló bírósági végrehajtó,
d.) hagyatéki ügyben eljáró közjegyzõ,
e.) törvényben meghatározott esetben az adóhatóság,
f.) feladatkörében eljáró nemzetbiztonsági szolgálat,
g.) biztosító, biztosításközvetítõ, szaktanácsadó, harmadik országbeli biztosító, független biztosításközvetítõ vagy szaktanácsadó magyarországi képviselete, ezek érdek-képviseleti szervei, illetve a biztosítási, biztosításközvetítõi, szaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos versenyfelügyeleti feladatkörében eljáró Gazdasági Versenyhivatal,
h.) feladatkörében eljáró gyámhatóság,
i.) egészségügyi hatóság,
j.) külön törvényben meghatározott feltételek megléte esetén a titkosszolgálati eszközök alkalmazására, titkos információk gyûjtésére felhatalmazott szerv, k.) viszontbiztosító, valamint közös kockázatvállalás esetén a kockázatvállaló biztosító, l.) a biztosítási törvényben szabályozott adattovábbítás során átadott adatok tekintetében a kötvénynyilvántartást vezetõ kötvénynyilvántartó szerv,,
m.) az állományátruházás keretében átadásra kerülõ biztosítási szerzõdési állomány tekintetében az átvevõ biztosító,
n.) kárrendezéshez és megtérítési igény érvényesítéséhez szükséges adatok tekintetében, továbbá ezek egymásközti átadásával kapcsolatban a Kártalanítási Számlát kezelõ
szervezet, a Nemzeti Iroda, a levelezõ, az Információs Központ, a Kártalanítási Szervezet, kárrendezési megbízott és a kárképviselõ, illetve a károkozó, amennyiben az önrendelkezési jogával élve a közúti közlekedési balesetével kapcsolatos kárrendezés kárfelvételi jegyzõkönyvébõl a balesetben érintett másik jármû javítási adataihoz kíván
hozzáférni,
o.) kiszervezett tevékenység végzéséhez szükséges adatok tekintetében a kiszervezett tevékenység végzõje,
p.) fióktelep esetében – ha a magyar jogszabályok által támasztott követelményeket kielégítõ
adatkezelés feltételei minden egyes adatra nézve teljesülnek, valamint harmadik országbeli biztosító székhelye szerinti állam rendelkezik a magyar jogszabályok által támasztott követelményeket kielégítõ adatvédelmi jogszabállyal – a harmadik országbeli biztosító, biztosításközvetítõ, szaktanácsadó, q.) a feladatkörében eljáró adatvédelmi biztos, ha az a)–j.) és n.) pontban megjelölt szerv vagy személy írásbeli megkereséssel fordul hozzá, amely tartalmazza az ügyfél nevét vagy a biztosítási szerzõdés megjelölését, a kért adatok fajtáját, az adatkérés célját és jogalapját azzal, hogy a k), l), m), p) és q) pontban megjelölt szerv vagy személy kizárólag a kért adatok fajtáját, az adatkérés célját és jogalapját köteles megjelölni. A cél és a jogalap igazolásának minõsül az adat megismerésére jogosító jogszabályi rendelkezés megjelölése is.
Tájékoztatjuk továbbá arról, hogy biztosítótársaságunk részére az Europ Assistance Kft.
(1134 Budapest, Dévai u. 26-28.), mint az Európai Utazási Biztosító Zrt. megbízottja végez kárrendezési tevékenységgel kapcsolatos segítségnyújtó szolgáltatást. Ezzel összefüggésben társaságunk törvényi felhatalmazás alapján a káreseménnyel kapcsolatos adatokat és
információkat adhat át az Europ Assistance-nak. Az Europ Assistance Kft. rendelkezik mindazon technikai, biztonsági és szervezési eszközökkel, amelyek az átadott adatokhoz való jogosulatlan hozzáférést, az adatok jogosulatlan felhasználását, továbbá az azokkal való bárminemû visszaélést kizárják.
A biztosított jogosult az általunk kezelt személyes adatairól tájékoztatást kapni és kérésére Társaságunk a szükséges adatmódosításokat átvezeti.
A biztosítási szerzõdésre és az azzal kapcsolatos valamennyi követelésre a magyar jogszabályok az irányadók.
Budapest, 2010. január 1.
|